Instant Filozófus

Tegnap hajnalban arra keltem föl, hogy a következő, kvantumgravitációról szóló gondolaton töprengek: a kvantummechanika egyik felismerése, hogy az atommag körül keringő elektron stacionárius állapotban van, azaz nem sugároz. A klasszikus fizika törvényei szerint a mozgó elektron elektromágneses sugárzást kellene hogy kibocsásson, és az energiavesztés következtében az atommagba kellene zuhannia. Másfelől a relativitás elméletéből ismert, hogy nem csak mozgó elektromos töltés (pl. elektron) sugároz, hanem mozgó "gravitációs töltés", azaz tömeg is. A sugárzást a gravitációs mező közvetíti, és ez a mező valószínűleg gravitonokból áll - ugyanúgy, ahogy az elektormágneses mező fotonokból. És konkrétan a kérdés, amire felébredtem: van-e olyan tömegkonfiguráció, mikor a mozgó tömeg mégsem sugároz, stacionárius pályán van, hasonlóan az atommag körüli elektronhoz? A mai fizika erre a kérdésre nem tud válaszolni. Ha valaki erre rájönne, óriási lépést tenne a fizikában. (A kérdés azért rendkívül bonyolult, mert a gravitáció kvantummechanikáját kellene ismerni. Ám a gravitáció hatalmas tömegek esetén érzékelhető csak, a kvantummechanika pedig a parányi tömegű részecskék elmélete. Ráadásul a jelenlegi kvantummechanika stacionaritásra vonatkozó levezetései potenciálokkal működnek, a gravitáció pedig nem potenciállal íródik le.)

És hogy hogy jön ide a Pa-Dö-Dö? Hát úgy, hogy miközben a kérdés körvonalazódott, a Költözzünk össze! c. számukat dúdolásztam akaratlanul egy vacak tévéreklám hatására. Ez sajnos még most sem mászott ki az agyamból. Tütü tűrürü, tütü tűrűrűrürü.

Folytatjuk korábban megkezdett teremtéstörténetünk elmesélését.

Ott hagytuk abba, hogy Isten és Ördög próbálják helyrehozni Ördög hibáját, aki - Isten akarata ellenére - szabad akarattal ruházta fel az Embert. A történet a következőképpen folytatódik.

III.

A kezdeti csalódás olyan mély depresszióba sodorta Istent és Ördögöt, hogy évezredek teltek már el a Teremtés óta, mire újra képesek voltak ránézni a Világegyetemre. Addigra azonban jócskán felszaporodott már az emberiség - és a fertő. Krisztus előtt kb. 600 évvel azonban már nem lehetett tétlenül tovább szemlélni a romlást, be kellett avatkozni. Úgy gondolták, hogy úgynevezett próféciákkal meg lehet regulázni az emberiséget, így hát leküldték a Földre Mózest, akinek az volt a feladata, hogy könyveiben óva intse az emberiséget a hajmeresztő viselkedés folytatásától. A jól ismert Tíz Parancsolat mellett a szükség úgy hozta, hogy további figyelmeztetésekben részletekbe kellett menni, mert a földiek nem voltak különösebben fogékonyak a Tíz Parancsolat szellemiségére.

IV.

Mivel még Szomora és Gomorra figyelmeztető felégetése sem hozott megoldást, a teremtőpáros drasztikus megoldáshoz folyamodott. Arra jutottak, hogy bevezetnek egy rapid elfolytó mechanizmust, ami a bűnt csírájában fogja megszüntetni. A tervre pályázatot írtak ki, amire egy Maxwell nevű angyal adta be a legígéretesebb megoldást. Ő azt javasolta, hogy egy ütést érezzen minden ember abban a pillanatban, amikor a soron következő bűnt éppen el akarja követni. Az ütés kivitelezésére ún. áramot javasolt; fel is írta az egyenleteket, amik ezt szabályoznák. Isten és Ördög megváltóként tekintett Maxwellre, akinek az egyenleteit tüstént be is építették az Univerzum működésébe, az áramütéssel való büntetést beélesítették, és érdeklődve figyelték az eredményt.

Huszonöt ezred másodperc sem telt bele, mikor egy, az utcán sétáló pár férfi tagja hirtelen feljajdult, amint a sarkon előbukkanó csinos lányt gondolatban elkezdte vetkőztetni. Az áramütés azonban tragikus véget ért: a férfi a fájdalom érzetére hangosan elkezdett káromkodni. Erre még erősebb áramütések jöttek. Ettől annyira felhergelődött, hogy még hangosabban őrjöngött, amire az áramütés csak fokozódott és fokozódott. Utolsó szavai ezek voltak: "De hát mi a fasz ez? Áááá, de fáj, hogy a jó kurva iste..." Füstölgő teste holtan rogyott össze.

A férfi által előbb citálni kívánt Isten rémülten nézett végig a Földön. Hasonló történések ezrei zajlottak le percek alatt. Nyilvánvaló volt, hogy az áramütés órák alatt el fogja pusztítani az emberiséget (Ördög ezt nem is bánta volna, de tudta, hogy Isten más véleményen van.) Az áramütést rögtön megszüntették. Mivel azonban Maxwell áramot leíró parciális differenciálegyenleteit olyan szépnek tartották, azokat nem vették ki az Univerzumból¹. Így született meg az elektrodinamika, aminek a földlakókkal való megismertetését maga Maxwell végezte, mikor e célból később leküldték a Földre.

V.

A Teremtés nevű projekt Mózesestől, Maxwellestől zsákutcába jutott. Mentendő a methetőt, egy fiatal angyal, Einstein kitalálta, hogy az emberi hülyeség kevésbé gyorsan árasztaná el az Univerzumot, ha bevezetnének egy egyetemes sebességmaximumot, aminél gyorsabban semmilyen fizikai hatás nem terjedhetne. Ezt Isten el is fogadta, és jobb híján ezzel vigasztalódott. Így történt, hogy a relativitáselmélet bekerült az Univerzumot irányító egyetemes törvények közé.

¹ Maxwell elektrodinamikájának beépítése előtt például az elektronok négyzet alakú pályán keringtek az atommag körül.

Dr. Vulgáris Rezső, Ábris ismerősünk édesapja az öregek otthonából való eltávon poharazgat társával, Radóval (meg egy korábbi harmadikkal, aki már a bokorban szortyog, nem birván tartani a lépést az előbbiekkel).

- Ez a részegen-előjön-belőlünk-minden-érzelem-és-életfájdalom dolog nekem nem tiszta - kezd bele Radó, miközben diszkréten visszanyeli a gyomrából felbugyogó sörhabot. Refluxa van. - Azt nem bírtam anyámban, hogy amikor berúgott, mindig olyan keservesen bőgött. Igaz, volt is neki miért, főleg miattam, hehe.

- Azt már én is sokszor megfigyeltem, hogy egyesekben valami oknál fogva akár évtizedes emlékek törnek fel egy-egy berúgáskor. Van egy elméletem, mi lehet ez.

- Na sötétíts fel - kéri Refluxos Radó öregek otthona beli társát.

- Arról lehet szó, hogy az emberi agy alkohol hatására igen primitív állapotba kerül. Ezt bizonyítja, hogy valaki hosszú percekig képes ugyanazt hajtogatni: "gyere mán, hé" meg hasonlók. Szóval ebben a primitív állapotban például elfeledjük az összes társadalmi berögzülést, sablonos magyarázatokat, kliséket. Az alkohol lecsupaszítja a világlátást.

- Tehát ezért toljuk le az alsógatyát a kocsmapulton táncolva? Hihi.

- Pontosan. De nem csak ez. Emiatt feledjük el a társadalom bevett magyarázatait arra nézve, hogy miért ömlik a nyakunkba a szar a legváratlanabb pillanatokban. Hogy valami Isten okkal méri ránk a csapást, vagy hogy a rossz dolgokat a jók ellensúlyozzák, vagy a sors keze, meg egyéb baromságok. Ami marad: egyedül a fájdalommal egy jéghideg veremben (ami a részegség). A tehetetlen fájdalommal, hogy történt valami, aminek semmi előre látható oka nem volt, nem volt bűnös, aki kiváltotta volna a büntetést.

- Mint valami kísérleti egér, akinek fogalma sincs, honnan jön az áramütés.

- Kapiskálod. Az egér is csak megpróbál átvánszorogni valahogy az akadályokon, mint az ember az életén. Menet közben meg fejbe bassza az áram. Ha elvész a kapaszkodó, ami keretet ad a fájdalmak magyarázatának (legyenek ezek a keretek akár teljesen abszurdak, transzcendentális eredetűek), akkor utat tör a fájdalom. Ez az alkohol hatása. Ott marad az illető azzal, hogy vannak a csapások, de nem társulnak hozzá miértek, csak úgy jönnek a légüres térből.

- Azt hogy illeszted a képbe, hogy egyes esetekben meg túláradó barátsággal öleljük meg az éppen csak megismert ivócimborát. Mikozben persze biztosítjuk a körülöttünk lévőket, hogy nem vagyunk buzik¹, hehehe.

- Ennek a jelenségnek ugyanaz a háttere. Az ivócimborában felismerjük a másik szerencsétlen lényt, aki ugyanúgy tanácstalan, mint mi. Ketten tanácstalannak lenni mégiscsak sokkal elviselhetőbb.

- Egy csapásra megváltoztattad a világlátásomat, Rezső! A sokéves rutin miatt én már nem vagyok túl érzelgős berúgáskor, de a refluxom miatt azért sokszor elkap a kesergés...

- Na, speciel a refluxod nem légüres térből jövő áramütés, azért a pia jócskán felelős - tette a kezét Radóra Rezső nevetve, hogy megtámaszkodjon felállás közben. - Segíts összeszedni Bandit, aki a csapások sora fölötti kesergés következtében a bokorba roskadt, höhö.

¹ Ezt a szót csak a szöveghűség kedvéért idéztem így, én meleget vagy homoszexuálist írtam volna.

Egyféle álmodozó az, aki képes elhinni, hogy a szar nem kerekedik mindig felül. Pedig a szar mindig felülkerekedik, olyan bizonyossággal, mintha valami természeti törvény vezérelné.

Álmodozó volt réges régen Jézus Krisztus (mint történelmi alak, nem mint aki Isten fiának hazudta magát. Bár utóbbira van mentsége: a népnek kell a hazugság. Ugyanazokat a gondolatokat egy ács fiától sohasem fogadták volna el.)

Utána hosszú szünet, majd Luther Márton, aki ki akarta takarítani az egyházából az ott felgyűlt tetemes salakot, és vissza akart térni a nép közé.

Marxot mindenképpen a történelem legnagyobb álmodozói közé kell sorolni.

A XX. században kis hangú álmodozók voltak, úgy mint John Lennon, Martin Luther King...

Aztán vannak azok az álmodozók, akik tudják, hogy a szar mindig felülkerekedik, ezért megpróbálnak elvonulni, de azért a sarokból hangosan kiabálni, hogy "térjetek észre!". Ilyen volt Kurt Vonnegut.

(Ez a felsorolás persze tökéletesen ad hoc. De nincs többre időm, mert jön a család és alá kell merülnöm és kibekkelnem a karácsonyt. Kellene egy Vulgáris nagypapa-szerű ivópartner, de nem lesz. Mindegy, én majd a következő, a karácsonyt halálosan unó fiatal rokon-generáció számára mindig ott leszek a sarokban, pelenkázva, a járókeretbe kapaszkodva, és mindig lehet hozzám jönni egy felesre... Megjöttek, az eeg-görbe kisimul...)

A gondolatsor EEG-görbéje. A gondolatimpulzusok jönnek-mennek hullámozva. Ha berúgok, vagy társasági életet élek, a görbe kisimul. Ha egyedül sétálok, buszozok, a görbe nagy kilengéseket végez. A görbe csúcspontjai az érdekes, lejegyzésre alkalmas gondolatok. És hogy mik a mélypontok? Az olyan gondolatok, mint ez...

Az itt található cikk elborzasztott. Nem mintha sohasem hallottam volna még háborús bűntettekről, de egyes részletek itt bővebben ki lettek fejtve. Megpróbáltam kitalálni, vajon miféle torzulás vezethet odáig, hogy valaki ilyet tegyen, és aztán az ítéletet semleges arccal fogadja. A semleges arc talán azt jelenti, hogy az illető nem bánta meg a tettét (vagy azt, hogy nem épelméjű).

Az a szörnyű gondolat futott át az agyamon, hogy ez az ember olyasvalamit hajtott végre és olyasvalamiben volt részes, ami csak nagyon keveseknek "adatik meg" a történelem során. Élet és halál ura volt éveken át a szó legszorosabb értelmében. Ezen okból talán azt gondolta az ítélethirdetéskor, hogy megérte, mert olyat élt meg, amit szinte senki előtte és utána.

Szeretem az ultrahangpapír tapintását.

Szeretem a gyorséttermekben szervírozott üdítőhöz járó szívószál vékonyka papírjának összegyűrését.

Az alábbi rövidke gondolatok, érzetek egy magányos séta alatt születtek.

A bankjegyek jól jelzik egy nemzet lelkivilágát, életstílusát. A gyűrött, koszos bankjegyek mindent leszaró, az életet a könnyű oldalán megfogó, felszínes állampolgárokról árulkodnak. A tiszta papírpénzek pontos és megbízható társadalomra jellemzőek. (Argentin peso vs. hongkongi dollár.)

Szinte minden hajléktalannak van kutyája. A magány kutyával való elfojtása és az élet vele való elviselhetőbbé tétele sokkal erősebb annál a tudatnál, hogy nem tudnak neki rendesen enni adni (noha a kutya kap annyit gazdájától enni, mint amennyit a gazdája eszik, ez biztos).

A pillangók nem integetnek vissza. Ezt még nem tudja az a pici lányka, aki a botanikus kertben próbálja integetéssel felhívni egy közeli bokron tanyázó pillangó figyelmét.

A macskáknak (bár persze nem tudnak róla) de van stílusérzékük. Több, mint a legtöbb - mondjuk - FaceBook felhasználónak.

A világ egyik leggyönyörűbb hangja az a szimatoló keresgélés, amit egy pár hetes csecsemő (nem idősebb) hallat a cicire való rátalálás előtti pillanatokban. (A második legszebb hang az, amikor egy bontatlan borosüveg dugóját kihúzod az üvegből. Meg a folyadék, amint kibugyog a palackból.)

A hotelszobám takarítónőjében volt valami vonzó. Ártatlan, alsóosztálybeli személyiség és szép arc. Miközben a WiFi-t próbálgattam a folyosón, éppen kilépett egy szobából az eszközeivel. Követtem a szememmel, ő pedig a tükörben figyelte, hogy nézem.

Másnap a takarításon túl a szobám asztalkáján a dolgaim rendbe voltak szedve és a ruháim szépen össze voltak hajtogatva. Mikor később összefutottunk, megköszöntem neki.

Ennyi volt az egész közöttünk.

Az elmúlt időben sok szubjektív poszt volt, és sok hülyéskedés. Itt az ideje "komolyra" fordítani a szót. Ebben a posztban néhány szuper nagy "számról" lesz szó, amit a matematikusok is csak kicsit több mint fél évszázada ismernek.

Az ordinális számok definíciójával kell kezdenem. A nulladik ordinális a 0 szám, az első az 1, és így tovább. Tehát a véges ordinálisok a nemnegatív egész számok. Ezeket a számokat sorba lehet állítani, pl. 4<37. Ezt úgy mondjuk, hogy létezik rendezés a nemnegatív egész számokon.

Nos, az így sorba állított véges ordinálisok összessége már nem véges, hiszen végtelen sok véges ordinális szám van. Ezeket egybezárjuk, így kapunk egy halmazt, amit később egyetlen elemként, számként kezelünk. Ez a szám az első végtelen ordinális, jele ω (omega).

A következő lépés kulcsfontosságú. Hogyan tudunk ω-nál nagyobb számot (ordinálist) definiálni? Úgy, hogy veszünk egy szimbólumot, és azt mondjuk, hogy ez egy olyan "számot" jelöl, ami nagyobb minden nemnegatív egész számnál. Pl. legyen ez az új szám 1' (egy vessző). Vagyis 1' > n minden n egész számra. Most készítünk egy halmazt, ami tartalmazza ω-t és 1'-t. Ez lesz ω+1, amit a későbbiekben számként kezelünk; ez egy olyan szám, ami eggyel nagyobb a már végtelen ω-nál.

Annak feltételezésével, hogy 2' egy olyan szimbólum, ami nagyobb, mint 1', nyerhetjük ω+2-t, és így tovább, jön ω+3, ω+4,... A lépéssor végén eljutunk egy "duplán végtelen" számhoz (ami egyben halmaz is!), amit 2ω-val szokás jelölni. A fentiek okán nem csak azt tudjuk, hogy 4<37, de az is igaz, hogy ω+4<ω+37. Vagy éppen ω+43578<2ω.

Hasonló gondolatmenettel látható, hogy 2ω után 2ω+1 jön, ami után 2ω+2, s.í.t. Egészen... na meddig? 3ω-ig (ami 3 szor az első végtelen). Utána jön 3ω+1, 3ω+2... Később előáll 4ω, 5ω, 6ω is egészen addig, amíg végtelenszer végtelenig el nem jutunk. Ez lesz az ω*ω=ω² jelű szám. Az olvasó nem lepődik már meg, ha folytatjuk: ω² után ω²+1 jön, utána ω²+2 egészen ω²+ω-ig. Hasonlóan, ω²+ω+1 után ω²+ω+2, s.í.t. ω²+2ω-ig.

Rövid úton látszik, hogy elérhetünk ω³-ig, és még magasabb hatványokig. A folyamat végén ω^ω lesz. Ha a fenti folyamatot elejétől a végéig végigvisszük ezzel ez új számmal, (ω^ω)^ω lesz az eredmény. Mindezek után kicsit tovább dolgozva megkapjuk azt a nevezetes számot, ami úgy jön létre, hogy ω-t az ω-adik hatványra emelve azt az ω hatványra emeljük, azt az ω hatványra, és így tovább a végtelenig. Ez a szám ε₀ lesz. Ez egy hihetetlenül nagy szám, végtelenül nagyobb mint ω abban az értelemben, hogy a kettő között végtelen sok szám (ordinális) van! (A hagyományos számoktól, mint a 6434 vagy pi való megkülönböztetésül ezeket már nem számnak, hanem ordinálisnak nevezzük.) Természetesen tovább lehet menni, és ε₀ után ε₀ +1 -et megszerkeszteni satöbbi. Végül jön ε₁. Az alsó indexbe újabb lépések megtétele után 2, 3, 4,... végül ω írható: ε_ω. Majd még nagyobb számok következnek, szakadatlanul, újabb végtelenek felé.

A következőt fontos látni. Csak egyetlen lépésünk volt: egy ordinálisból eggyel nagyobb ordinálist konstruálni. Igaz, ezt a lépést végtelenszer hajtottuk végre. Ezt a típusú konstrukciót úgy nevezik, hogy rekurzió. A rekurzió (rekurzív definíció) azért fontos, mert ezzel nem csak az ember(i agy), de a számítógép is tud mit kezdeni. Noha ω vagy ε₀ hihetetlenül nagy számok, egy számítógép is össze tudja őket hasonlítani, ha jól be van programozva. Sok matematikus eleve csak ilyen definíciót fogad el.

Feferman és Schütte voltak azok, aki talán először ismerték fel, hogy a fenti konstrukcióval egyszerűen nem kapható meg minden definiálható ordinális. Az ok a következő: bizonyíthatóan létezik nem megszámlálható ordinális (ezt úgy lehetne mondani, hogy minőségileg nagyobb, mint a fentiek), aminek a jele ω₁. A konstrukciójáról az itt található poszt alatti kommentekben lehet olvasni. Márpedig ha összegyűjtjük az összes fentebb konstruált ordinálist, és az összes olyat, amelyet a fenti módszerrel még meg lehet konstruálni, akkor egy még mindig olyan halmazt kapunk, ami méretét tekintve kisebb, mint az első nem megszámlálható ordinális (ami halmaz is egyben, ugyebár). Így hát - mondja Feferman és Schütte -, létezik rekurzívan nem definiálható ordinális szám. Ez szuper-szuper nagy szám, aminek a rekurzív (!) megalkotására semmilyen elvi lehetőség sincs! Az első ilyen nagyon nagy számot (mert több is van) Feferman-Schütte ordinálisnak nevezik. A jele Γ₀.

Fontos megjegyezni, hogy a Feferman-Schütte ordinálisnál lényegesen nagyobb számok (ordinálisok) is bőven vannak, de azokat nem rekurzívan tudjuk csak definiálni, így elfogadhatósági problémákba ütközhetünk. Ráadásul semmilyen számítógépen nem tudjuk ezeket kezelni, ami gyakorlati szempontból is lehet hátrány.

Még egy indok, ami jól mutatja a Feferman-Schütte ordinális körüli konstrukciós problematikát: a véges ordinálisok (amik gyakorlatilag a hagyományos egész számok) leírásához elég volt 10 számjegy. Utána kellett egy új szimbólum, ω. Majd - igaz, csak végtelen sok újabb lépés után - újabb szimbólumra volt szükségünk, hogy le tudjuk írni ε₀-at. Újabb lépések után elérkeznénk oda, hogy konstruáltunk egy sokkal-sokkal nagyobb számot, mint ez, de választani kell hozzá szimbólumot, hogy le tudjuk írni... Egy idő után kifutnánk a görög ábécéből, és hiába használnánk fel a latint, majd a hébert stb, ezek a betűk is elfogynának. És ha még alkottunk is újabb szimbólumokat valamilyen algoritmussal (pl. pálcikákat, köröket, répát és krumplit rakosgatnánk sorba) előbb-utóbb azok is elfogynának. Mivel van rendezés az ordinálisokon (l. fentebb), kijelenthető, hogy van legkisebb olyan ordinális, amit semmilyen módon nem tudunk leírni a fenti módon (algoritmussal). Ez lesz a Feferman-Schütte ordinális. Egy megszerkeszthetetlen, de bizonyítottan létező nagyon-nagy szám.

Szép, nem?

És végül egy fejtörő: azt írtam, hogy hamarabb futunk ki minden lehetséges (természetes nyelvi és mesterséges) ábécéből, minthogy megkonstruálhatnánk és eljelölhetnénk a Feferman-Schütte ordinálist. Azonban ennek mégis van jele, Γ₀. Nem ellentmondás ez?

Reggel a buszon a sofőr rendkívül hangosan hallgatta a zenét. Mikor Elton John Sacrifice c. számát kezdte el játszani a lejátszója, hirtelen elkapott a flashback. Az jutott eszembe, milyen lenne, ha egyazon pillanatban a busz teljes utazóközönsége átélné azt, amit mondjuk egy adag marihuána elszívása során lehet érezni¹. Mintha valami fura erő átjárná az agyat, és a külvilág hirtelen átszíneződne. Minden elveszítené a komolyságát, hagyományos értelmét. Senki nem igyekezne munkába, iskolába, nőgyógyászhoz, a sofőr a végállomásra, hanem egy transzcendens közösséget alkotva átölelnénk egymást, és közösen élveznénk minden taktust, hajlongva, énekelve, csókolózva, egy testként... Extázisban.

¹ Ne próbáljátok ki, mert törvénytelen.

Ez annyira magyar és annyira depressziós. Alkat kérdése, hogy valakit megérint-e, és úgy érinti meg, mint például engem.

Tud-e egy magamfajta lelki alkatú ember hosszú ideig boldog lenni? Azt hiszem, nem.

Fázunk egy kicsit, de nem panaszkodunk,

A hideg már kevés, hogy elhagyjuk magunk.

Légzésünk nyugodt, boldogok vagyunk.

Semmit nem teszünk, csak a falnak fordulunk.

Az utóbbi 4 hétben rengeteget dolgoztam. Az agyamat nem tudtam megállítani, hajnali háromkor arra ébredtem, hogy az önjáróan dolgozik. Már reggel fél hatkor fenn voltam és alig vártam, hogy beérjek a irodámba és folytassam a számításaimat. Noha éreztem, hogy pihennem kell már, az agyam nem hagyott. Külön életet élt. Nem érdekelt semmi más, csak a végére járni annak, amit elkezdtem. A végén már erős fejfájásom és homályos látásom volt. Tisztára, mint a másnaposság: párna alá temetett fej, mindentől távol lenni akarás. Éppen csak a remegés és a hőhullámok hiányoztak.

De végre befejeztem.

Bevásárlóközpont előtt, tele kocsi, taxira várás. Eközben egy kóbor kutyus lézengett körülöttünk, és megszagolt egy aszfaltprizmát.

A legújabb generációs tévék arcfelismerő funkcióval vannak felszerelve. A tévé megjegyzi, hogy mely műsorokat mely családtagok nézték, és ennek megfelelő műsorokat ajánl a jövőben. Elgondolkodtam, mi történhetne egy ilyen tévével szoftverhiba esetén - természetesen a Vulgáris családban.

Vulgáris doktor felesége délután üldögél a tévé előtt kedvenc szappanoperáját nézve, amikor férjura belép.

- Drágám, mikor jön haza Joci? Szeretnék egy új relativtáselméleti problémát felvetni neki.

- Már nem lehet több fél... - itt megszakadt a mondat, mert a tévé szappanoperáról hardcore pornóra váltott át. Hiába, a szoftver nem ismeri a szemérem fogalmát.

- Mi...mi a fene ez, Ábris? - kérdezte az asszony döbbenten. Addig soha életében nem gondolta volna, hogy szexelni akár négy férfival is lehet egyszerre.

- Hogy a k***a anyját - válaszolt Ábris, rögtön felmérve a helyzetet és a hibaforrás okát. Éjszakánként kiosonva bizony ezt a csatornát szokta nézni. Az arcfelismerő hibásan, kérdés nélkül átváltott kedvenc éjszakai csatornájára. - Van ilyen csatornánk? Még ilyet!

Ekkor a tévé szolgálatkészen felajánotta az extra funkciókat is:

Üdvözlöm, kedves Ábris! 

Kérjük válogasson az Ön által korábban már választott lehetőségeink közül:

1) nagymellű negyveneseket,

2) hamvas tiniket

3) leszbikusokat

akar-e most nézni?

http://ateistaklub.blog.hu/2013/08/29/miert_antropocentrikusan_altudomanyos_az_univerzum_finomhangoltsaganak_felvetese?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_08_30&utm_campaign=index

- Apa, bemutatom neked Joci barátnőjét. - mutatott az ajtó felé Vulgáris Ábris, mikor fia belépett párjával az ajtón.

- Üdvözletem, kislány, Vulgáris Rezső vagyok. - nyújtotta kezét Ábris édesapja, aki egy perverz vén tudós látszatát keltette; és ez a látszat nem állt fényévekre a valóságtól. Ábris feszengett, mert tudta, hogy édesapjából bármely pillanatban előtörhet valami kellemetlen mondat. Ha szerencséje van, akkor csak egy-kettő. - Nem tudom, kislány, járt-e már itt, de mi még nem találkozhattunk, mert az öregek otthonában lakom, csak néha látogatok el. - a lányhoz közelebb hajolva fojtatta: - Ki nem állhatom ugyanis a menyem főztjét, és odabenn jobb a pia-logisztika is - nevetett az idősebb Vulgáris. - A lány nem különösebben lepődött meg, fel volt készülve a nagypapa különcségeire.

- Ha már étel: mit fogunk enni? - terelte semleges terepre a témát Joci.

- Ideadná a sót, kislány? Ott van a háta mögött a szekrényen. - Rezsőnek csak most volt alkalma megfigyelni a lány fenekét, amint az megfordult. - Rezsőre remek hatást tett a forma, amit nem is unokájának, de fiának jelzett elismerő pillantással és szájcsücsörítéssel. Ábris észlelte a pillantást, és csak remélte, hogy a lány nem túl hirtelen fordul vissza. Valójában ő is alaposan megnézte a lányt hátulról, miután fixálta, hogy fia nem figyeli.

Ábris annak jegyében, hogy teljen az idő minél hamarabb, és ha lehet, az általa vezérelt mederben, megkérdezte édesapját a legutóbb átadott kéziratról. - Mi a véleményed arról a pár gondolatról, amit a kvantumgravitációs szuperfolyékonyságról írtam?

- Gondolod, hogy ez ebédasztalhoz illő téma, pont most? Bár ami igaz, aki be szeretne kerülni a családba - nézett a lány felé -, annak meg kell szoknia, hogy nálunk az elméleti fizika legalább olyan gyakori téma, mint más családoknál a tehetségshow-k. Mi is a címük azoknak a szar műsoroknak? Tudja - folytatta még mindig a lány felé nézve -, az öregek otthonában a sok vén fos is folyton ezeket nézi. Néha felajánlják, hogy ha gondolom, átkapcsolnak a Discovery-re. De én persze nem kérek a szánalmukból. Na, de ha már belekezdtem a családba kerülés mikéntjébe: tudja, mi a legjobb tesztje annak, hogy valaki beilleszkedett-e már egy családba, és ott igazán otthon érzi magát és őt is befogadták?

Csend volt a válasz, mert a nagypapától nem szokták meg, hogy túl sok szót pazarolt volna a családi fészek kérdéseire. Ábris emiatt kifejezett érdeklődéssel figyelt.

- Nos, mi a legjobb tesztje? - kérdezte a lány.

- Hát az, hogy az illető fingik-e már a többiek előtt. És a többiek előtte.

Joci és Ábris rémülten pillantott Rezsőre, hogy kívánja-e demonstrálni, hogy ő ily módon befogadta a lányt a családba. De a legrettenetesebb szerencsére nem történt meg.

Fura, hogy a családom majd minden tagja, ha kettesben vagyunk és beszélgetünk, egész elviselhető, sőt, szeretetreméltó ember. Ellenben ha összegyűlnek, együttesen óriási kretének tudnak lenni. A családi összejövetelek egyetlen menekülési útvonala - azontúl, hogy ha tehetem, nem megyek -, hogy leigyam magam, és csesszék meg magukat ott, ahol vannak. A párom miatt azonban ezt sajnos nem akarom megtenni...

Még azt is észrevettem, hogy Monopoly játszása közben az egyes egyének anyagi státuszai rányomják a bélyegüket az illető viselkedésére, stratégiaválasztására és még a (játék!)pénzhez való viszonyára is.

Korábban közzétettem már egy hiper-szuper véletlenszám-generátort. Most egy újabbal rukkolok elő. Ez kissé specifikusabb, mert csak olyan személyek birtokolhatják, akik - mint én - rutinosan ropogtatják ujjperceiket. (Mit tegyünk, mindig vannak olyanok, akik kimaradnak a jóból.)

Notehát: egy hajnali pisilés közben szabad kezem ujjperceit ropogtatva jött a felismerés, hogy a ropogás hangerőssége kielégítő pontossággal ujjpercenként véletlenszerű. Ha ujjperceinket előzetesen beszámozzuk, majd azonos erővel megropogtatjuk (a reggeli első az igazi, például vizeletből is azt szokták kérni orvosok), akkor elég jó közelítéssel véletlen számot kapunk 1 és X között, ahol X a legnagyobb sorszámot viselő ujjperc indexe. Fonométerrel felszerelkezve a fül tökéletlenségei kiküszöbölhetők.

Általában utálom az emberek fizikai közelségét, de hideg hajnalokon, álmosan a tömött buszon olyan jó a többi ember testei között melegedni...

Ebben a cikkben feltűnt egy mondat: "...mondta lapunknak Szalay Sándor, aki a kilencvenes évek elején került a világ egyik vezető tudományos központjába, a Johns Hopkins Egyetemre, ahol a galaxisok eloszlásának matematikájával foglalkozott."

Középiskolás koromban biztosan hosszú percekig, órákig álmélkodtam volna azon a csodán, hogy valaki a csillagok eloszlásának matematikájával foglalkozik. A csillagok odakint vannak a hideg, mély és végtelen űrben szétszórva mindenfelé. A matematika, aminek önmagában köze nincs a csillagokhoz, pedig reflektál erre, jósol, eloszlást ad. És hogy valaki ezeket a jóslatokat előhívja, csak papírt és ceruzát kell ragadnia - meg persze előtte rengeteg matematikát kell tanulnia.

Ma olvasva azonban a cikket, sok matematikai és fizikai ismerettel felvértezve ez a fajta csodálat nem bukkant fel. Valószínű, hogy a csillagok első közelítésben, kisebb távolságokon Poisson eloszlást követnek, amit a sötét anyag jelenléte befolyásolhat. Kérdés, hogy az egyes szupernehéz galaxisok tömege által okozott torzítást hogyan lehet mérni, stb, stb.

A csodálkozást vagy az indukálja, hogy csak felszínesen ismerünk valamit, vagy pont az, hogy  jól ismerjük és értjük (ez utóbbi egy más minőségű csodálat). Ha a mélyére ásunk és a kérdéseket "szakmaiakká transzformáljuk" (Poisson? Paraméterek? Van-e kis- és nagy skálán eltérés?), a bámulat elvész. Munka közben nincs meg a "Te jó ég, de csodálatos is ez" öröme. Ha azonban eltávolodunk a munkaasztaltól, és tágabb összefüggéseiben nézzük a kutatásunk tárgyát, ez az öröm újra átélhető. Sőt, - a Természet mozgatórugóinak megértéséhez közelebb érvén - a csodálat még intenzívebb és mélyebb...

Egy rokonom azt a nevet szerette volna adni a gyermekének, hogy "Földrengés", tekintve, hogy a baba születésekor egy kisebb földrengést észleltek a városában. Ismerve ezt a rokonomat sajnos nagy biztonsággal kijelenthető, hogy ez volt az első és utolsó igazán eredeti gondolata egész életében. Csak hát éppen a rokonság leszavazta az ötletet.

Vajon hány egyetlen eredeti ötlet járt úgy mondjuk az utóbbi évtizedben, hogy porrá zúzta a társadalmi megszokás?

Ma állatkerben jártam. Engem általában állatkertben, a természetben és a temetőben szokott elfogni az a kellemes érzés, amikor egyszerűen nem gondolok semmire, csak folyik az idő. Önfeledtség. Hétköznapi élet-feledtség.

Az a gondolat ötlött fel bennem, hogy az ember a fejlődés lépcsőfokait megmászva nem fog-e arra a végső következtetésre jutni, hogy valahol hamarabb meg kellett volna már állnia?

Én például szívesen lennék kacsa egy békés tóban. Úgy képzelem, hogy egy kacsa úgy éli egész életét, mint én azokban a pillanatokban, amikor mondjuk éppen őt nézem...

Arra, hogy kacsa legyek, sajnos semmi esélyt nem látok. Szóval be kell állnom a reinkarnáció hívői közé, ha nem akarom elveszteni a reményt.

(Ezzel a "kacsa lennék" szöveggel mondjuk valószínűleg nem lennék nyertes a HR-esek szemében egy állásinterjún...)

Vulgáris doktor szokásos hétvégi lerészegedésekor belép a kocsma vécéjébe. Mikor látja, hogy másvalaki is van benn, úgy érzi, szellemeskednie kell: - Aszongyahogy... ebbe a piszoárba bal oldalt ma már pisiltem. Mivel mindig igyekszem minden piszoárba ugyanannyiszor belepisilni egy-egy este folyamán, ez most kiesik. Választhatom a mellette levőt, mert abba még nem pisiltem ma. Csak hánytam - fejezi be röhögve mondókáját Ábris, miközben egy vízcsőbe kapaszkodik, hogy el ne essen.