Egyféle álmodozó az, aki képes elhinni, hogy a szar nem kerekedik mindig felül. Pedig a szar mindig felülkerekedik, olyan bizonyossággal, mintha valami természeti törvény vezérelné.
Álmodozó volt réges régen Jézus Krisztus (mint történelmi alak, nem mint aki Isten fiának hazudta magát. Bár utóbbira van mentsége: a népnek kell a hazugság. Ugyanazokat a gondolatokat egy ács fiától sohasem fogadták volna el.)
Utána hosszú szünet, majd Luther Márton, aki ki akarta takarítani az egyházából az ott felgyűlt tetemes salakot, és vissza akart térni a nép közé.
Marxot mindenképpen a történelem legnagyobb álmodozói közé kell sorolni.
A XX. században kis hangú álmodozók voltak, úgy mint John Lennon, Martin Luther King...
Aztán vannak azok az álmodozók, akik tudják, hogy a szar mindig felülkerekedik, ezért megpróbálnak elvonulni, de azért a sarokból hangosan kiabálni, hogy "térjetek észre!". Ilyen volt Kurt Vonnegut.
(Ez a felsorolás persze tökéletesen ad hoc. De nincs többre időm, mert jön a család és alá kell merülnöm és kibekkelnem a karácsonyt. Kellene egy Vulgáris nagypapa-szerű ivópartner, de nem lesz. Mindegy, én majd a következő, a karácsonyt halálosan unó fiatal rokon-generáció számára mindig ott leszek a sarokban, pelenkázva, a járókeretbe kapaszkodva, és mindig lehet hozzám jönni egy felesre... Megjöttek, az eeg-görbe kisimul...)
