Instant Filozófus

Friss topikok

  • Instant Filozófus: Különbség, és nem elhanyagolható, hogy a Hilbert tereken alapuló kvantum-mechanika igen sikeres je... (2021.04.21. 06:54) A ma Hilbert tere a jövő platoni testjei
  • Instant Filozófus: @Matematikus: Igen! :) (2017.06.23. 10:13) Szürreális számok
  • Instant Filozófus: @ipartelep: Pontosan. A poszt nemigen érthető nem matematikusok számára, de azt akartam érzékeltet... (2013.10.31. 23:05) "Ráérzések"
  • Instant Filozófus: @ipartelep: A posztjaim (mint ez is) sokszor pillanatnyi érzések, benyomások leiratai. Ebből kifol... (2013.10.31. 22:42) Állatkert
  • ipartelep: Hát, ez eléggé személyes poszt volt, de az a jó... Az ezzel a témával kapcsolatos gondolkodásmódod... (2013.10.14. 20:51) Fényképek

HTML

Krízisek a matematikában (Eszternek ajánlva - köszönve az ösztönzést;))

2012.06.22. 01:27 | Instant Filozófus | 7 komment

Arról elég sokat hallani, hogy a fizikában különböző krízisek ("válságok") léptek fel az évszázadok folyamán. Ez volt a helyzet például, amikor a Michelson-Morley kísérletet elvégezték, vagy az abszolút fekete test sugárzási spektrumát vizsgálták. Előbbi és utóbbi sem volt magyarázható az addig ismert fizikával. A korrekt választ a newtoni fizika helyébe lépő relativitáselmélet és kvantumelmélet adta meg. Ezek a forradalmi elméletek "elsöpörték" az addigi ismereteket, és visszavonhatatlanul a helyükbe léptek. (Pontosabb lenne azt mondani, hogy nem elsöpörték, csak megszabták a régi elméletek érvényességi küszöbét: a newtoni mechanika a nem túl parányi és nem túl gyors testek mozgásának leírására ma is érvényes.)

Ebben a posztban arról szeretnék írni, hogy a matematikában is voltak hasonló krízisek. Ám a matematika valamiért sokakból berzenkedést vált ki, nem olyan "népszerű", ezért kevesebb szó esik ezekről a kérdésekről, szerényebb ezek irodalma is. Pedig a tudomány fejlődésének mikéntje jól láttatható ezen problémákon keresztül is.

1) Irracionális számok

Az egyik legkorábbi "válság" akkor érte a matematikusokat, amikor felismerték, hogy nem minden szám racionális. Addig természetesnek vélték, hogy minden szám és mért érték kifejezhető arányokkal (másképpen racionális). Elég az egységet (az 1 számot) tekinteni, valahányszor összeadni, és egy másik hasonló számmal arányba állítani (azaz elosztani). Ezzel az eljárással minden pozitív szám megkapható - gondolták. Ám a pitagoraszi iskola egyik tagja bebizonyította, hogy az a pozitív szám, amelyet négyzetre emelve kettőt kapunk (tehát a gyök kettő) nem fejezhető ki arányokkal, azaz nem racionális szám. Úgy hírlik, ez megdöbbentette az akkoriakat.

Kiderült hát, hogy az addig ismert számfogalom elégtelen "az összes szám" befogadására. A matematikusok kénytelenek voltak újraértelmezni a szám fogalmát. Ez olyannyira jól sikerült (több lépésben az évezredek folyamán), hogy a matematikusok ma már nem csak arányba nem állítható (irracionális) számokkal képesek számolni, hanem a végtelen kicsi és végtelen nagy mennyiségekkel való szabatos számítás sem okoz gondot. (Lehet például különböző nagyságú végteleneket összeadni, szorozni, hatványozni, sőt, még a szinuszaikat stb. is ki lehet számolni!) Más irányú számfogalom-bővítések is vannak.

Mára az is világos a matematikusok előtt, hogy majdnem minden szám irracionális, vagyis pont a racionálisak a ritkák.

2) Russell paradoxona

Bertrand Russell filozófus-matematikus 1901-ben - nem is bonyolult módon - megmutatta, hogy a matematika alapjának tekintett halmazelmélet egyszerűen hibás, önellentmondó. Ahhoz, hogy ezt megértsük, szükség van a következő szemléltető példára.

Tekintsük a síkot és azon az összes lehetséges pontsokaságot (négyzeteket, köröket és mindenféle egyéb kriksz-krakszot is). Vegyük ezen pontsokaságok közül a négyzeteket és tegyük bele őket egy halmazba. Mivel az így keletkező halmazbeli négyzetek pontjainak összessége bizonyosan nem egy négyzet, az eredmény halmaz nem lesz benne saját magában (mivel az csak a négyzeteket tartalmazza). (Eddig okés?:))
Másfelől, ha az összes nem-négyzet pontsokaságot vesszük és ezeket egy másik halmazba tesszük, akkor az eredmény halmaz sem lesz négyzet, ezért ez az újabb halmaz viszont már tartalmazni fogja saját magát (mivel a nem-négyzeteket tartalmazza)!

Általánosságban, azokat a halmazokat, melyek nem tartalmazzák saját magukat elemként, nem tartalmazkodó halmazoknak nevezzük. Azok a halmazok, melyek saját magukat tartalmazzák, a tartalmazkodó halmazok. (Ez a példánknál maradva azt jelenti, hogy az összes négyzetek halmaza nem tartalmazkodó, a másik viszont igen.)

Russell gondolatmenete a következő volt: tekintsük az összes nem tartalmazkodó halmazok halmazát. Ez vajon tartalmazkodó-e vagy sem? Rövid úton kiderül, hogy egyik sem lehetséges.

Ha tartalmazkodó lenne, az azt jelentené, hogy saját magát tartalmazza, de ez nem lehet, mivel az elemei nem tartalmazkodó halmazok.

Ha azonban nem tartalmazkodó lenne, akkor persze benne lenne saját magában, ez pedig azt jelentené, hogy mégiscsak tartalmazkodó. És ez szintén ellentmondás.

Egyik alternatíva sem lehetséges tehát. Hol a baj? A baj ott van, hogy az összes nem tartalmazkodó halmazok halmaza nem egy "létező" objektum. Az abban az időben használt (ún. naiv) halmazelmélet nem zárja ki az ilyen halmazok létezését illetve az erről való beszédet (állítások megtételét). Ez pedig azt vonja maga után, hogy olyan képtelenségek fordulhatnak elő, mint a fenti. Russell ezzel rámutatott, hogy a matematika abban az állapotában komoly problémákat rejt.

Ezt a problémát az 1900-as évek elején tudta kiküszöbölni E. Zermelo és A. Fraenkel úgy, hogy szigorú logikai alapokra helyezte a halmazelméletet. Ezt úgy mondjuk, hogy axiomatizálás. Minden, amit az axiómák (alapállítások) segítségével be tudunk bizonyítani és meg tudunk konstruálni, az rendben van. Amit nem, arról pedig nem áll jogunkban beszélni (az elmélet keretein belül).

De hogy küszöbölődik ki Russell paradoxona? Az új, Zermelo-Fraenkel-féle halmazelméletben az üres halmazból fokozatosan haladva állítjuk elő az egyre nagyobb és nagyobb halmazokat. Mivel ezen nagyobb halmazok tehát kisebbekből állnak elő lépésről lépésre, nem tudjuk azt megtenni, hogy ugrunk egy óriásit, és előhúzzuk a kalapból az összes halmazok halmazát. Az összes halmazok halmaza nevű képződmény nem létezik (nem konstruálható ilyen). Ezzel tehát Russell paradoxona kiküszöbölődött.

Egy magyar vonatkozás: az üres halmazból előálló "lépcsős" halmazsokaságot (amely elegendő minden gyakorlati matematikai problémához, bár néhány "túl szofisztikált" gondolkodású matematikus elmélkedik más lehetőségeken) Von Neumann univerzumnak nevezzük, Neumann János tiszteletére - aki bevezette ezt a konstrukciót.

Figyeljük meg: a fenti két válság ellentétes módon oldódott meg. Az első úgy, hogy a számfogalom kiterjesztődött, a másik pedig restriktív módon, bizonyos, problémákat okozó objektumok száműzésével.

Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://instantfilozofus.blog.hu/api/trackback/id/tr264603875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stella28 · http://www.eszteragnosztikusblogja.blogspot.com 2012.06.22. 22:53:24

Hát először is köszönöm, ez az ajánlás nagyon kedves volt:) És nagyon örülök, hogy tényleg nekiültél egy ilyen "elvont" matematikai poszt megírásának!:)

Viszont, ha nem baj, most tényleg értetlenkedni fogok. A fizikával és az irracionális számokkal kapcsolatban írtakkal nem volt gondom, a halmazokkal igen. Azt írod, "az így [a négyzetek egy halmazba pakolásával] keletkező halmazbeli négyzetek pontjainak összessége bizonyosan nem egy négyzet." Miért? Lehet, hogy itt valami nagyon egyszerű dologról van szó, de számomra nem világos, hogy milyen "műveletet" végzünk a négyzetekkel, amikor egy halmazba soroljuk őket. Lefedjük velük a teret? És ha igen, ezeknek a ponthalmazoknak az összessége miért nem lehet négyzet? Azért, mert végtelen sok van belőlük (négyzetekből)?

A másik kérdésem az általad említett Von Neumann univerzummal kapcsolatos. Igazából a link ellenére sajnos nem igazán értem, hogy ez a fogalom mit jelent. Ezt esetleg el tudnád részletesebben magyarázni? Vagy ez ugyanaz, mint amiről az erről szóló bekezdés előtt írtál?

Bocsi, ha a kérdéseim nagyon primitívek, de mivel tényleg vetted a fáradságot megírni a posztot, szeretném érteni is:) Az értetlenségem sajnos a saját képzettségbeli hiányosságaimból fakad.

Egyébként az írásod olvasása során eszembe jutott egy jelentős különbség a filozófia és a matematika között (ez a kérdést Te pedzegetted korábban): a filozófiában soha nincs és talán nem is igen lehetséges forradalom, a matematikában (és a természettudományokban) viszont nagyon is. Bár a matematikaiakról tényleg nem igazán szoktunk tudni. Ennek az oka szerintem az lehet, hogy a matematikát olyasvalaminek szokás tekinteni, amit teljes egészében az általunk alkotott szabályok irányítanak. Azzal a legtöbbször nem számolunk, hogy ezek a szabályok kvázi önálló életre is kelhetnek...

Instant Filozófus 2012.06.25. 04:40:44

@stella28: Bevallom, vacilláltam egy kicsit, mielőtt megtettem az ajánlást. Végső soron nem ismerjük egymást, és nem szerettem volna idegenként bizalmaskodni. De ha jól esett, az plusz öröm nekem.

A kérdéseid egyáltalán nem primitívek (ez a Te szavad rájuk). Ellenkezőleg, jogosak, hiszen éppen a kérdéseid tárgyait (a négyzeteket és a Von Neumann univerzumot) nem fejtettem ki teljes részletességgel.

A négyzetek: definiáljuk a síkon az alakzatokat, mint egyszerűen a ponthalmazokat (persze az alakzat általában nem így definiálódik, hanem sokkal leszűkítőbb értelmű, de most ez mindegy:)) .

Így hát alakzat lesz a pont, a szakasz, a kör, de mondjuk egy "a" betű is és még sok-sok minden más - például maga a teljes sík is. A négyzet - mint alakzat - definíciója (legalábbis szemléletesen) világos.

Adjunk meg az alakzatokon egy "egyesítés"-nek (uniónak) nevezett műveletet (ezt hiányoltad): két alakzat egyesítésén a két alakzat pontjainak együttes összességét értjük. Emiatt alakzatok egyesítése alakzat lesz. Ám két négyzet egyesítése (hacsak azok nem esnek egybe) már nem lesz négyzet hanem egy másik alakzat (aminek nem adtunk nevet).

Ha tehát van két (vagy több) alakzatunk, akkor azokat >együttesen< tekinthetjük egy új alakzatnak, ami a korábbiak egyesítésével áll elő.

Ha most vesszük a sík összes négyzetét együttesen, akkor ez nem lesz négyzet (hiszen már két különböző négyzet sem volt az). Ellenben alakzat marad. (Mégpedig a teljes sík!) Emiatt nem lehet a négyzetek halmaza tartalmazkodó.

Másfelől, az összes nem-négyzetek egyesítése a fenti okok miatt ugyancsak alakzat. És mivel nem-négyzet, benne van a nem-négyzetek halmazában. Ezt jelenti a tartalmazkodás.

Ha a fentieket ezután is nehezen fogadod, az azért lehet, mert az önmagukat részként tartalmazó dolgok intuitíve elég nehezen kezelhetők, értelmezhetők, elképzelhetők. Nem véletlen, hogy van egy úgynevezett regularitási axióma, ami száműzi a halmazelméletből (mármint abból a konkrét halmazelméletből amelyben feltételezik a regularitási exiómát) a tartalmazkodó halmazokat.

Fontos látnod, hogy a tartalmazkodás, noha nehézkes fogalom, ennek ellenére a matematikának eredendően "nincs baja vele". Russel mindössze azt mutatta meg, hogy az összes nem tartalmazkodó halmazok halmazának létezésének feltételezése (amit az akkori halmazelmélet nem tiltott) vezet ellentmondáshoz.

Van olyan halmazelmélet, ami kifejezetten feltételezi a tartalmazkodó halmazok létezését. Ám az nem a "mainstream". A "mainstream" matematika egyszerűen nem találkozik a mindennapokban a tartalmazkodással, ám praktikus okokból ki szokták zárni a tartalmazkodó halmazok létezését (emiatt utóbbi elmélet keretein belül nem is tudnám formálisan megfogalmazni a négyzetes példát, erre jó a természetes nyelv).

Nagyon érdekes egyébként - és szoktam töprengeni rajta -, hogy ha két ellentétes dolgot fel tudunk tételezni, és így két inkompatibilis elméletünk van (az egyikben lehetséges az öntartalmazás, a másikban nem), akkor tulajdonképpen két különböző "világunk" van... És egyik sem "valódibb" vagy "lehetetlenebb" a másiknál. Tehát a valódiság ilyen vonatkozásban értelmezhetetlen fogalom...

Jajj, mennyit írtam és még el sem jutottam a Von Neumann univerzumig... :) No majd talán holnap.

stella28 · http://www.eszteragnosztikusblogja.blogspot.com 2012.06.29. 18:14:00

@Instant Filozófus:
Köszi a választ!:) Ezt most már így értem; először az volt a gondom, hogy nem tudtam eldönteni, mit kell érteni az "összes" négyzet egy halmazba tevésén. Ezek szerint a második tippem volt a helyes.:)

Ha van kedved, írsz akkor még kicsit a Von Neumann univerzumról is? Mert azt még mindig nem tudtam megfejteni.

Egyébként a válaszod végén (és nálam) írtakból látom, hogy érdekel téged az egymást kizáró világoknak a lehetősége. Ha javasolhatok valamikorra témát, esetleg az ilyen "világokról" is írhatnál - mármint arról, amit a matematika ezekről mondani tud (a halmazelmélettel kapcsolatban írtak mellett). Engem érdekelne:)

Instant Filozófus 2012.06.29. 18:56:50

@stella28: >Ha van kedved, írsz akkor még kicsit a Von Neumann univerzumról is?
Hogyne, nem felejtettem el.
Es hat meg a posztnak is lesz folytatasa.

Koszonom a tema-tippet az egymast kizaro vilagokrol. Ez nagyon nehez tema (a matematikusok tobbsege sem tori magat a kerdesen - az is erdekes, hogy miert - de majd kiotlok valamit.)

stella28 · http://www.eszteragnosztikusblogja.blogspot.com 2012.06.29. 19:14:27

@Instant Filozófus:
Köszi!
Amúgy ezeket az ötleteimet-kéréseimet ne tekintsd kötelességnek:) Mivel írtad, hogy kérdezhetek, éltem a lehetőséggel, de leginkább arról írj, amihez kedved van. Elsősorban ezért van a blog - hogy neked örömet szerezzen:)

Instant Filozófus 2012.07.02. 05:42:32

@stella28: >Amúgy ezeket az ötleteimet-kéréseimet ne tekintsd kötelességnek:)
Ne tréfálj, nagyon szívesen válaszolok.

A kettővel ezelőtti, ékezet nélküli:) válaszomban azonban nem voltam túl körültekintő. Ugyanis abból az sejtetődik, hogy a matematika tud valamit mondani az egymást kizáró világokról. Sajnos a valóság ezzel szemben az, hogy ezekről a matematika az égvilágon semmit nem tud mondani.

Bővebben kifejtve: a matematika kizárólag axiomatikus alapokon nyugvó elméletekkel foglalkozik. Egy axiómarendszer ellentmondásmentes, ha nem lehet benne egy állítást, és annak tagadását is levezetni. Világos okokból kizárólag az ellentmondásmentes axiómarendszerek érdekesek.

Legyen két ellentmondásmentes "elméletünk", E1 és E2. Nevezzük E1-et és E2-t egymást kizáró elméleteknek, ha E1-ben levezethető egy A állítás, és E2-ben levezethető az A állítás tagadása. (Vigyázat, ez most nem bevett matematikai definíció, csak a Te és az én kedvemért élek vele!:))

Azt kérdezzük, hogy mit mond ekkor >együttesen< E1-ről és E2-ről a matematika (ez konkrétan a logika témakörébe tartozó kérdés). Ám ha E1-et és E2-t együttesen érvényesnek tekintjük, akkor rögtön baj van: egy olyan új elméletünk lesz, amiben A és A tagadása is levezethető. Ez pedig ellentmondás.

Így az ilyen elméletek soha sem kezelhetők együtt. Mindössze azt csinálhatjuk, hogy a kettőt külön-külön vizsgáljuk. Elkülönítve, egy-egy lombikban, mint két egymással robbanó elegyet alkotó vegyületet. :)

Instant Filozófus 2012.07.02. 06:43:01

@stella28: >Ha van kedved, írsz akkor még kicsit a Von Neumann univerzumról is?

Lehet egy ilyen kérésnek ellenállni? :)

Tehát a Von Neumann univerzum. Egy másik kérdésedre adott válaszomat előbb olvasd el, légyszi, itt:
instantfilozofus.blog.hu/2010/09/23/a_matematika_logikus_misztikum
Ebben azt találod, hogy a hatványhalmaz garantáltan nagyobb számosságú, mint az eredeti halmaz. Ha az eredeti végtelen volt, akkor a hatványhalmaza még nagyobb végtelen (akármilyen furán hangzik is).

A Von Neumann univerzum nem más, mint az üres halmazból hatványhalmaz-képzéssel lépegetni fel, a végtelenig és tovább. Az üres halmaz legyen nullával jelölve. Ekkor 0 hatványhalmaza { 0 }. Ez egy egyelemű halmaz, aminek egyetlen eleme az üres halmaz. Ennek a hatványhalmaza { 0, { 0 } }. Ez már kételemű. Ennek hatványhalmaza { 0, { 0 }, { { 0 } }, { 0, { 0 } } }, ami négyelemű. És így tovább. Végtelen sok lépés után megkapod az első végtelen halmazt, amit a görög kis omega (ω) betűvel jelölnek. Ez tulajdonképpen megfelel a természetes számok halmazának, azért, mert a fenti lépéseket, vagyis a hatványhalmazképzéseket számozni tudod (első lépés, második stb.)

Mivel ezek a lépések sorrendbe vannak téve, a végtelenedik lépést elérve azt mondhatod, hogy íme, itt egy végtelen halmaz, ω. A halmazt magát tehát ω-val jelöljük, a számosságát a héber ábécé első betűjével: א null (aleph null vagy alef null).

Most két út áll előtted:

1) A végtelen halmazodhoz, ω-hoz hozzáteszel még egy elemet a végére. Ekkor kapod ω+1-et, ami végtelen sok elem, és még egy elem a végén. Mivel ez nem több elem (Cantor definíciója értelmében!), mint ω elemeinek száma, ez nem új számosság. Az ilyet ordinális számnak nevezzük (ordinal number). en.wikipedia.org/wiki/Ordinal_number
Két elem hozzávételével ω+2-t kapsz, és így tovább.
Most egy nehezen emészthető állítás jön: ha ω-hoz hozzáillesztesz a végére újabb végtelen sok elemet, akkor ω+1, ω+2,... után ω+ω lesz az eredmény. Ezt logikusan 2ω-val jelölik. Ám "sajnos" ez még mindig csak ugyanannyi elemet tartalmaz (cantori értelemben!), mint ω. Vagyis 2ω számossága még mindig א null. (Érted ezt? Képzeld úgy, hogy a páros számok már végtelen halmazához hozzáveszed egyenként a páratlanokat is. Ez sem lesz több, mint végtelen, azaz א null számosságú.) Ezzel a lépéssorozattal ezek szerint nem lehet nagyobb végtelent konstruálni, csak újabb és újabb ordinális számokat, amelyekhez mint halmazokhoz tartozó számosság א null marad! De itt a másik lehetőség:

2) ω-t elérve elemek hozzáillesztgetése helyett rögtön lehet ω hatványhalmazát is képezni, ami, mint már kifejtettem, biztosan több elemet tartalmaz, mint ω. Ez a számosság tehát garantáltan nagyobb, mint א null. Ezt א egy-nek nevezik (az indexelés valamiért itt nem működik, egy és kettő helyett rendesen számokat használnak.)

Amit kapunk tehát, az az, hogy א null < א egy. Ennek a hatványhalmaznak a hatványhalmazát képezve jön א kettő. Vagyis

א null < א egy < א kettő < ...

Ezt a sorozatot kardinális szám-sorozatnak nevezik (cardinal number), en.wikipedia.org/wiki/Cardinal_number

A "hagyományos" matematikában általában nincs szükség א egy-nél nagyobb halmazokra. A Zermelo-Fraenkel halmazelmélet azonban könnyedén kezeli az alef-sorozatot.

Ám jön egy felismerés: az első végtelen halmaz, ω esetében az volt a helyzet, hogy kisebb (azaz véges) halmazok hatványhalmazaként nem lehetett megkapni. Csak úgy, hogy végtelen sok lépést tettünk meg. A véges és a végtelen között tehát minőségi különbség van.

Felmerül, hogy van-e olyan óriási számosság, ami ugyanolyan minőségi ugrás végtelenről még nagyobb végtelenre, mint végesről végtelenre. Ez a kérdés (amely számomra rendkívül izgalmas) a klasszikus halmazelméleten belül nem válaszolható meg. Létezhet is, meg nem is. Ha feltételezzük ilyen óriási halmazok létét, akkor egy kiterjesztett halmazelméletet nyerünk. Ezeket az óriási számosságokat pedig elérhetetlen számosságoknak nevezzük (inaccessible cardinal numbers).

Befejezve a választ, a számosságok ezen hierarchiája (ideértve az elérhetetlen számosságokat is!) nem más, mint maga a Von-Neumann univerzum...
süti beállítások módosítása