Tanulságos kis esetet mesélek el, ami a játékelmélettel és a közgazdaságtannal van kapcsolatban.
A fodrászom évekig 800 Ft-ot kért el a munkájáért, és én minden alkalommal 1000 Ft-ot fizettem neki a borravalóval együtt. Beismerem, az első alkalommal nem voltam tudatában, de hamarosan rájöttem, hogy ezzel a fodrászt enyhe "szorítóba" kényszerítettem, amivel az elején még nem volt érzékelhető problémája de az idő elteltével (infláció) már igen.
Miért? Azért, mert noha az infláció már megkövetelte volna az áremelést, de a túl nagy emelés nyilván nem lett volna "barátságos" lépés. Meddig lett volna észszerű emelni az árat 800-ról? 1200-ra már 50%-os emelés lenne! Inkább 1000-re? Csakhogy én mindig is 1000-et fizettem. Az áremelés eredménye az lett volna, hogy én (esetlegesen) továbbra is 1000-et fizettem volna (hogy adok-e több borravalót, azt a fodrász előre nem tudhatta), de a plusz 200-at mostmár nem borravalóként könyveljük el, hanem a tényleges szolgáltatási ár részeként. Szóval az áremelés mindkettőnk számára kizárólag (!) negatív haszonnal járt volna: a kuncsaft elesik a "borravaló adásának érzésétől", és ez a kuncsaftjára figyelő szolgáltatónak sem öröm. (Ami nem forintosítható, de létező veszteség, és ez sokszor komolyabb helyzetekben igen fontos lehet.)
Játékelméleti nyelven úgy mondanánk, hogy a 800 Ft költség <-> szolgáltatás megkapása egy egyensúlyi helyzet, amiből a játékosok (szolgáltató és szolgáltatást igénybe vevő) nem tartják indokoltnak kimozdulni. Sőt, ez stabil egyensúlyi helyzet, mert a kis kimozdulás sem éri meg (kis áremelés -> negatív (bár nem forintosítható) haszon). Nagy áremelés pedig a kuncsaft elvesztésével is járhat (a fodrász nem lehetett benne bizonyos, hogy nem megyek máshoz). Az egyensúlyi pont megtörése csak a borravaló, illetve a 800->1200 lépés nagyságának elinflálódása révén valószínű.
Szóval a tanulság az, hogy borravalóval az árat csökkenteni ugyan nem lehet, de bizonyos esetekben kívánatos szinten lehet stabilizálni hosszabb-rövidebb ideig.
