Dr. Vulgáris Ábris éppen csak hogy belépett az öregek otthonának társalgójába, édesapja hangos köszöntéssel fogadta:
- Fiam! Jó mán hogy erre tolod a képed! Két hete felém se jöttél! - majd megveregette fia vállát.
- Szia Apa! Hogy vagy? - kérdezte Vulgáris doktor, aki kissé kellemetlenül érezte magát a hangos fogadtatástól.
- Még elityeget a fityeg. Egyelőre se pelenka, se ágytál nem kell. És veled mi újság?
- Semmi különös. Ne haragudj, de munkából jövök, így most nem hoztam ebédet.
- Rá se ránts! A feleséged kotyvaléka a legkisebb mértékben sem hiányzik! Egyébként is, itt az az új kis fiatal szakács-csaj (tudod, akiről mondtam a múltkor, hogy odapörkölnék a lába közé), elég jól főz. Az odapörkölésről jut eszembe, a múltkor kimentünk egy este berúgni a szobatársammal, és láttuk Jocit a barátnőjével.
- Igen. - Vulgáris doktor tudta, hogy ennek a vége ismét valami sikamlós megjegyzés lesz. És most az unokája a célpont...
Édesapja lassan közelebb hajolt. - Te, és odapörkölt már annak a csini kis bulának Joci? - érdeklődött a legnagyobb komolysággal a nagyapa unokájáról.
- Nem tudom. - Ábris igyekezett a lehető legsemlegesebb hangon válaszolni. Természetesen a fenti kérdés őt is érdekelte, de ahhoz a legkevésbé sem volt kedve, hogy erről édesapjával beszélgessen.
- És hogy állsz a kvantumgravitációs szuperfolyékonyság elméletével? - váltott meredeken témát az apja, a legrövidebb szünet nélkül.
- Semmi előrelépés a múltkori beszélgetésünk óta. Nagyon nehéz matematikailag preciz formába önteni.
- Szerintem még valami épkézláb modellt sem egyszerű felállítani. Ilyenkor a legfontosabb, hogy csak töprengjen az ember szünet nélkül.
- Van itt néhány - tisztán heurisztikus - megfontolás, átnéznéd?
- Persze, tedd csak le az asztalra. Ha nem hosszú, a délutáni szieszta alatt elolvasom. Úgyse szoktam ezzel a sok ratyi nyuggerrel együtt aludni.
- De hát a korosztályod. - vetette fel Vulgáris doktor erőtlenül édesapjának. Tudta, hogy a riposzt úgysem marad el.
- Szerinted én ratyi nyugger vagyok, mi?! Én még akkor is itt fogom a kis ápolónők seggét fogdosni, amikor itt már két garnitúra nyugger átvándorol a hullaházba.
Vulgáris Ábris pontosan ezt nem állhatta édesapjában: mindenre meg volt a maga határozott és énközpontú válasza.
A parkoló felé menet Ábris eltöprengett: hogy lehet az, hogy annyira hasonlít gondolatvilágában az édesapjára, de valahogy mindig kellemetlen vele beszélgetni?
Átvillant az agyán, hogy édesapja - akit öreg kora ellenére ma is remek elméleti fizikusnak tart - hamarosan átolvassa kéziratát. Nagyon kíváncsi volt a véleményére.
"Vajon odapörköl-e időnként egy-egy lakótársának apu?" - gondolta nevetve, miközben ráadta a gyújtást.
