Este, a villany lekapcsolásakor hirtelen jött a következő kérdés: hogy néz ki a téridő egy végtelen sík test által meggörbített téridőben? (Ez a kérdés azzal az egyetemi vizsgakérdéssel analóg, amikor egy végtelen sík kondenzátor elektromos terét kell meghatározni. Mivel azonban Einstein egyenletei jóval bonyolultabbak Maxwell-éinél, az első kérdés nagyságrendekkel nehezebb, már konceptuálisan is.)
Ezután pedig jött a következő gondolat, miszerint az ilyen kérdések feszegetése (de még inkább a megválaszolása) végső soron a művészeti alkotási folyamattal sok hasonlóságot mutat. Négyet mutatunk alább.
1) Ahogy egy művészt az alkotás hordozójának, médiumának szabályrendszere köti (másképpen kell festékkel dolgozni, mint agyaggal), úgy a fizikus is egy rögzített szabályrendszerben dolgozik: ebben az esetben Einstein téridő-koncepcióját használja.
2) Ahogyan a művész a legtöbb esetben már eleve a megszokott médiumának keretei között gondolja ki soron következő művét (például egy festőművész színekben is gondolkodik, egy szobrász bizonyára nem), hasonlóan a fizikus is már a kérdés feltevésekor is a szabályrendszerben mozog. (Például a newtoni fizikában a kiinduló kérdés feltevésének értelme sincs.)
3) A művészet egyik fő jellemzője, hogy az alkotó olyan alkotást hoz létre, amely eredetileg pusztán a fantáziájának szüleménye, a természetben korábban nem létezett. Ugyanígy, végtelen sík test sem létezik, emiatt ha valaki felteszi a kérdést, hogy milyen egy ilyen test körüli tér alakja, az arra utal, hogy az illető a fantáziáját használja. (Sok tudományos kérdés feltevése ilyen értelemben - de csak ilyenben! - nem igényli a fantáziát: egy konkrét és gyakorlatias problémát akar megoldani, mint például azt, hogy hogyan lehetne egy konkrét autómodellt továbbfejleszteni, hogy gyorsabb legyen lehetőleg jobb fogyasztás mellett.)
4) Ahogyan a legnagyobb művészeknek azokat tartjuk, akik koncepcióban is valami újat hoztak létre, új művészeti ágakat alkottak meg, illetve művészeti ágakat új szintre emeltek, hasonlóan a legnagyobb tudósoknak is azokat tartjuk, akik új tudományterületek alapjait fektették le. Mindkettőhöz talán a fantázia, képzelet különlegesen nagy gazdagságára van szükség.
Van azért a tudományos és művészi alkotás között egy nagy különbség is: nincs két művész, aki ugyanúgy alkotna meg valamit, sőt ugyanaz a művész egy kávé előtt és után másképpen alkotná meg ugyanazt :). Míg az, aki az einsteini egyenletek belső világában kutat, és szerencsés esetben rátalál a megoldásra, az ugyanazt a megoldást fogja megtalálni. (Megnéztem az irodalomban, az említett téridőt egy A. H. Taub nevű fizikus-művész találta meg 1951-ben).
A fenti példa a fizikából jött. Hamar találtam matematikait is. A hétköznapi matematika alapja a halmazelmélet. Ennek megvan a maga sikeres szabályrendszere, de sokan voltak és vannak, akik kifelé kacsingatnak ebből a szabályrendszerből. Így jött létre a nagy számosságok elmélete, ami olyan gigantikus méretű konstrukciókkal foglalkozik, amik már leírhatatlanok a szokásos halmazelmélet keretei között (új feltevések kellenek hozzá), és így még inkább kívül esnek a mi fizikai világunkon is. Az elsők, akik felvetették, hogy van-e olyan halmaz, aminek a számossága elérhetetlen hatványhalmaz-képzéssel, szerintem a tudományuk nagy művészei voltak.
Nektek milyen "tudományos művészeti alkotás" ugrik be, amit csodáltok?
