Akármilyen fontos megbeszélés untat egy idő után. Így volt ez ma is, amikor egy új oktatási intézmény terveiről folyt hivatalos tárgyalás (pedig ez már fontos ügy, nemde?). Azon töprengtem, hogy lehetne észrevétlenül meglógni. (Voltunk vagy húszan és én már megcsináltam és prezentáltam is a részemet, tehát talán nem volt már rám szükség.)
Mikor a tárgyalás véget ért, de néhány kérdés erejéig ott kellett még maradni - végül nekem is -, a szemem sarkából észrevettem a takarítónőt, aki törlőronggyal a kezében toporgott a terem sarkában. Világosan látszott rajta, hogy a pokolba kíván már bennünket. Takarítaná utánunk a szemetet (megfigyeltétek már, hogy minden emberi tevékenység szeméttel jár? Ez valamiféle természeti törvény), mi meg nem átallunk még ott lenni. Péntek délután volt. Ment volna már haza. Őt nem érdekelte, és ami talán még fontosabb, nem érintette ez az új intézmény. Talán még a gyermekeit sem. Érdekeink, céljaink olyan mértékben különbözőek, mintha párhuzamos világokban élnénk. Ennek a nőnek a párhuzamos univerzumában nem szerepel újonnan létrehozandó intézmény, de létezik egy kitakarítandó épület és talán egy család, aminek a szájába valót ennek az épületnek a takarításával lehet előteremteni. Egy másik párhuzamos univerzumban létezik egy csoport, amelyet arra hoztak létre, hogy tervezzen meg valamit. A tervezés közben keze párájával összemázgálja az asztalt és üres poharakat hagy maga után. Takarítani valót. Hogy a takarítani valót mi és ki és hogyan tünteti el, abban a pillanatban érdekesebb volt számomra, mint a tárgyalás témája.
De haladok tovább, mert van még obszerválni való a teremben. Egy harmadik párhuzamos univerzumban - az egyik tárgyalópartnerem privát szférájában - leledzik egy ok, ami miatt a bal oldali kis lábujja és a mellette levő lábujj (van neve? gyűrűs lábujj? Hihi.) felett egy apró területen festékszerű anyag fehérlik, szinte tökéletesen észrevétlenül. Vajon mi lehet az? Hogyan került oda? Ha szólnék neki, az már csak azért is lenne furcsa, mert ilyesmire az ember fel sem figyel. Nem is értené, mi a jelentősége. Hogy hogy került oda, bizonyára ő sem tudná megmondani. Felettébb valószínű, hogy nem él a bolygón olyan személy, aki meg tudná mondani.
Az én egyéni bejáratú perverzióm, úgy látszik, az, hogy a párhuzamos univerzumokban zajló mikrotörténések gyakran jobban érdekelnek, mint az én univerzumomban történő fontos makrotörténések...
