A ,,tőrőlmetszett" heteróknál nincs helye az iróniának, a játéknak, az idézőjeleknek, a stilizációnak, a campról már nem is beszélve. Ez a legnagyobb különbség közöttünk. Ők komolyak, nyakig ülnek a kemény, mindennapi valóságban, mi meg kacsintva birizgáljuk őket a manírjainkkal. De ők olyan komolyak, hogy ettől a csiklandozástól (az álluk alatt) csak felbaszódik az agyuk, és ahelyett, hogy átjönnének a mi oldalunkra, kirobbannak, mert úgy kezelik az egészet, mint támadást az ő komoly, heteró világuk ellen. Nyakig ülnek a társadalmi szerepeikben, mi pedig jövünk a transzgresszióinkkal, a metamorfózisainkkal, meg a beöltözéssel. Mi mindent relativizálunk. [...] Belerögzültek a szűkebb környezetükbe, amit leginkább úgy jeleznek, hogy hűségesek egy sörmárkához, egy focicsapathoz, mi meg jövünk a folyamatos utazgatással, meg az ide-oda csapongással. Ők mindig ugyanazt hordják, mi meg jövünk a hajfestékünkkel. Zéró posztmodern, zéró relativizmus, zéró általános viszonylagosság, értékrelativitás - inkább néhány alapvető, kemény érték: a városi focicsapat, szóval a város becsülete, elvégre ide kötik őket a gyökereik... A saját és a másik barátnőjének érithetetlensége, az autó érinthetetlensége.

Na, így látnak minket a melegek. Ha kicserélnénk a melegeket bohémra, a heterókat fénymásolókra (á la Kraft, l. a kommenteket ezen posztnál), nagy igazságot kapnánk. Apropó, olvassátok el Kraft versét.