Instant Filozófus

A hajtóművek finom zúgása terelgette a félálom felé, és ahogy az emberi aggyal ilyenkor lenni szokott, az fokozatosan, de persze nem maradéktalanul kapcsolódott le a külvilágról, mindenféle oda nem vágó gondolatokat, képeket röppentve közben fel; az egyik ilyen felröppenő kép az volt, amit ma reggel a hotelje hatalmas, de ürességtől kongó halljában látott: törlőrongyot és fertőtlenítőt a kezében lóbáló hotelmunkás sétált fel-alá, hogy a lifthívó gombokat és a vendégek által gyakran érintett egyéb területeket fáradhatatlanul törölgesse és újratörölgesse a fertőtlenítős ronggyal. A külvilágról való lecsatlakozás közben egy apró jelet kapott a lábából, hogy kicsit tolja azt kijjebb, hogy még kényelmesebb legyen, amely apró történés felidézte benne egy korábbi gondolatát, melynek kiindulópontját valahol Pelevinnél olvasta: az ember mozog az élet fáján felfelé, és minden döntéshozatal egy ágválasztás, és ezzel együtt, törvényszerűen, más potenciális ágak kihagyása - eddig Pelevin, innen ő: és mi lenne, ha sikerülne minden választás-pontban olyan ágon feljebb menni egyet, ami a komfort-érzetet növeli, de legalábbis megtartja, ez tehát a lábáról küldött jelről jutott eszébe, és létezik-e olyan választás-rendszer ami az egyén életfájának olyan útja a születéstől a halálig, ami egy (legalább egy, mert akár több is lehet, miért ne, de ahhoz hogy ezt kijelenthesse, jobban bele kellene gondolni) globális maximum a komfort-érzetet tekintve, tehát ennél komfortosabban semmilyen egyéb választással nem érezhetné magát jobban az illető egész életén át (persze ebben ő mint a matematikában és fizikában jártas, de úgy egyáltalán magát az életet is többé-kevésbé jól ismerő ember egy percig sem hitt, de mégis szórakoztató eljátszani a gondolattal). A gép aprókat, majd egyre nagyobbakat rázkódott - és a rázkódás hamarosan olyan méreteket öltött, hogy az nem volt turbulenciának betudható; legalábbis ő biztos volt benne hogy így van, sőt, nemcsak ő, hanem a körülötte levők is így érezhették, mivel riadtan összenéztek. A riadalmat, mit riadalmat, kétségbeesést, sőt, mit kétségbeesést, már halálfélelmet hirtelen felváltotta benne a felismerés: az életfáján immáron semmilyen választással nem tud komfortosabb ágra lépni (na nem mintha eddig egy globális maximum-ágon vagy egy ilyennek legalább a közelében haladt volna), de pontosít, mit életfa ez, halálfa, aminek perceken belül vége szakad, de most itt van legalább egy faktor ami maximális, és az sajnos nem a komfortfaktor, hanem a mialófaszvan-faktor, és ez a faktor az egeket ostromolja: mindenki gondol a halálra, és arra, hogy milyen lesz majd, milyenek lesznek az utolsó percek, hát én itt vagyok most ezen a ponton, és végignézhetem, ami nem sokaknak adatik meg: milyen belülről egy légikatasztrófa.