Képzeljük el, hogy van egy gép, aminek megadhatunk két számot és az kidob egy választ. Ha például beadjuk hogy 3 és 5, a gép pedig kiadja hogy 8, akkor elkezdjük gyanítani, hogy a gép összeadásként funkcionál. Ha ezt megismételjük néhány más számpárral és mindig az összeg az eredmény, a gyanúnk egyre megalapozottabbá válik.
Nos, ha a különböző számpárokra olyan gépi válaszok érkeznek, amikre nem tudjuk, hogy milyen szabály illeszthető, akkor azt szoktuk mondani, hogy a gép fekete dobozként (black box) funkcionál. Van szabályrendszere, de általunk nem ismeretes.
Ha ez a black box úgy működik, hogy ha ugyanazt a számpárt többször is beadjuk neki, és a válasz mindig ugyanaz, akkor van némi komfortérzetünk: tényleg van valami jól definiált szabály. Ha viszont a gép ugyanarra a számpárra egyszer ezt, máskor azt válaszolja (3 és 5 esetén egyszer mondjuk 25, másszor -9a30u7, megint máskor 4574uoi34u a válasz), akkor a maradék komfortérzetünk is elvész. Azt látjuk, hogy a black box szabályrendszere időben változik. (Egyes olvasó azt mondaná, hogy ilyenkor nincs szabályrendszer, de olyan gépet konstruálni nagyon-nagyon nehéz, ami szabályok nélkül működik. Ez megérne egy posztot. Addig is itt lehet egyet a véletlenről találni.)
Az ember jó közelítéssel időfüggő fekete doboz.
Próbáld csak ki: kérdezd meg valakitől tízszer egymás után, hogy mi a válaszod arra, hogy 3 és 5. Sose találnád ki előre, hogy mi lesz a negyedik alkalommal a válasza. Mi az a szabályszerűség ami miatt azt mondja, hogy "Húzz a picsába, mi a francot akarsz ezzel?" A válaszában (stílusában, hanglejtésében, a választott szavakban) benne lesz, hogy reggelizett-e, hogy szeretkezett-e előző este, hogy hányszor szidta le az édesanyja gyerekkorában, hogy milyen könyveket olvasott az élete során, hogy milyen hatással voltak rá a tanárai és így tovább, tovább. Mindenkinek szabályos a viselkedése, de nincs az az élő ember, aki fel tudná fedni. Még az illető maga sem.
Na, de hogy miért írom mindezt. Ma olvastam egy férfiról, aki rendszeresen járt Tibetbe, szerette a helyiek társaságát, sok időt töltött el velük, meditált és gondolkodott. Aztán hazatért. Elkzedte megfesteni az emlékeit, portrékat, tájképeket. És egyszer csak orrdaganatot diagnosztizáltak nála. El tudjuk azt képzelni, hogy két ilyen óriási horderejű input, mint tíz év Tibet és egy orrdaganat miféle outputot (festményeket) generál?
