Valójában mindig is úgy gondoltam - tette le az üveget Ábris édesapja, hogy aki sosem iszik, az idióta. A napi első sör utáni emelkedett hangulat egyszerűen fűszere az életnek. Átszíneződik a világ és szórakoztató gondolataid támadnak. Sőt, végre gondolataid támadnak. Isten ott cseszte el, hogy nem teremtett az emésztő szervek mellé egy alkoholtermelő mirigyet, ami mondjuk felnőtt korban érik be és kezd el termelni, megemelve az emberek átlagos boldogság- és fantáziaszintjét. Tudod, mint ahogy a csontfog is csak később bukkan elő, hehe. - Magának is megtetszett ez a hülye ötlet, úgyhogy ennek örömére ki is itta a hetedik üveg maradékát.
Ábris nem igazán tudta helyretenni azt, hogy apja a legkisebb mértékben sem vallásos, de mégis sűrűn úgy emlegeti Istent, mintha létezne.
Az, hogy valakinek vegyszerre van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát, az még nem feltétlenül depressziós - folytatta az apja. - Talán túl igénytelenek vagyunk, ami a boldogságot illeti. - Most érezte, meg, hogy az előbbi alkoholadag elérte az agyát. - Nézz körül! Itt körülöttünk mindenki beszélget, ki-ki a munkájáról, vagy hogy milyet grillezett a hétvégén, vagy hogy hova megy el nyaralni abban a kurva két hétben az ötvenkettőből, amikor végre elszabadulhat. És úgy teszünk, mintha ennyi elég lenne. Száguldunk ezen a kibaszott szikladarabon, kint a hideg sötétség, és életünk egy huszonhatod részében vagyunk szabadok. Ahelyett, hogy fognánk magunkat, vennénk pár ecsetet és festéket, és megindulnánk átmázolni a várost. Biztos lennének, akik tízméteres faszt rajzolnának a Szabadság-hídra, de biztosan megszületne pár Van Gogh és Rembrandt minőségű alkotás is. Ha ezt megcsinánánk, akkor nem lenne szükség a mirigyre, haha. Azt üzenem a vallásosaknak, innen, a kocsmaasztal mellől, hogy nem az Ördög okozza a szarvihart, hanem mi magunk, azzal, hogy lövésünk sincs, mi a boldogság.
