Vajon mi lehet az oka, hogy a saját gyerekünket, szüleinket jobban szeretjük más embereknél gyakran még akkor is, amikor az a gyerek vagy szülő (kívülről nézve) emberileg egy hajítófát sem ér?
Egy lehetséges válasz az, hogy az együtt levés hosszú ideje alatt van időnk megfigyelni azokat az apró, finom személyiségbeli vonásokat, amelyek az egyént egyedivé teszik. Humort, járásmódot, mimikákat, anyajegyeket a háton, fura lábujjgörbületet és így tovább. Ha valakit ilyen mélységig ismerünk, azt egyszerűen szeretjük.
Talán értékeljük azt a hosszú befektetett időtartamot is, mely ahhoz szükséges, hogy ezt a nagy ismeretmennyiséget összegyűjtsük a másikról.
