Ma a buszon egy Burberry-táskás, strasszköves mobilos, elsőosztályú nő állt mellém. Tekintve, hogy nem lehetett több 28 évesnél, nem lapátolhatott össze ennyi pénzt. Nem is értettem, mit keres egy buszon. Nem adtam át neki a helyem. Ez volt az én privát, szánalmas, kispolgári bosszúm a nagymagyar újburzsoázia ellen. Instant Filozófus az ő nyűtt pulcsijában, régi sportcipőjével, pár ezer forintjával a zsebében.
A nap a lány szemébe sütött, így befelé fordult. Ahogy az előttem levő szék támlájának támaszkodott, a feneke hozzáért a felrakott térdemhez, és ez egyáltalán nem zavarta. Végigfutott rajtam a meleg, és azt vettem észre, hogy szorosabban fogom a kezemben az üres vizespalackomat. Gondoltam, hogy az első soppping kenternél úgyis leszáll. De nem tette, hanem csak jött és jött tovább.
A helyzetbe beleszokva újra kifelé bámultam az ablakon, mikor hirtelen bevillant a gondolat, hogy ez a csaj talán prostituált, aki kemény munkával szedegeti össze a pénzét. Ez a gondolat annyira nem hagyott békén, hogy a burzsoázia teljesen kiment a fejemből. Itt áll ez a fiatal nő, akit felkapaszkodott seggfejek dugnak meg nap mint nap, és még a hozzám hasonló egyszerű srácok megvetésével is szembesülnie kell.
Teljesen össze voltam zavarodva. Az első fékezésnél átadtam neki a helyem, és láttam, hogy az ablaknak dőlve szinte nyomban lehunyja a szemeit. Lógó orral leszálltam.
