Első:
A fodrásznál előttem egy idősödő hölgy igazíttatta a haját. (Szerintem az igazíttatás jobb szó nőknél, mint a vágatás. Vágatni inkább férfiak szoktak, akiknek nem annyira a forma, inkább a hossz az érdekes. Na de tök mindegy, nem erről akartam írni.)
Szóval ahogy üldögéltem, eszembe jutott, hogy vajon ez a hölgy akar-e tetszeni valakinek. A férjének, vagy rajta kívül bárkinek. Az utcán az idegeneknek. Vagy csak magának. Vagy csak azért jött, mert már unta ami volt? Vagy valami rendezvényre készül? Vagy csak nem-túl-ápolatlan akar lenni? (Az ember tippelhet bármire, úgyis egy plusz egyedik magyarázat a helytálló, bármiről is legyen szó.)
Mindenesetre remélem, hogy akart valakinek tetszeni. Ha valaki már senkinek nem akar tetszeni (senkinek nem akar magával meglepetést okozni), az az öregedés, életmegunás legbiztosabb jele.
És hogy a férje (ha van, és ha számít a véleménye a felesége szemében) mit szól hozzá majd? Az az ő élet- és feleségmegunásának tesztje lesz.
Vajon a fentihez hasonló gondolatsor átfut valamelyikük agyán?
Második:
Egy padon ücsörögve várakoztam. Kicsit távolabb tőlem egy nő takarította a padlót, aki minden teketória nélkül bedőlt és felvett valami szemetet a földről. Ebben a mozdulatban az volt az érdekes, ami nem volt benne: feszélyezettségérzés. Egy pillanatra sem futott át az agyán, hogy őt (illetve a fenekét) még bárki is érdeklődéssel vizslatná. Hogy bárki is lopva odapillantana, hogy mikroszkopikus méretű kéjérzetet tudhasson magáénak. (Egy tini vagy egy huszonéves sohasem hajolna le ilyenformán.)
Vajon hol van az a pont egy nő életében, amikor már minden teketória nélkül lehajol?
Harmadik:
Egy kórházi váróteremben várakozva figyeltem, ahogy egy idős néni vonszolja fel magát a lépcsőn. Daganata volt, mint abban a teremben a többségnek. Mára már halott, ez bizonyos.
A nővér mondta neki, hogy még várakoznia kell. Mire a néni ezt válaszolta: - nem baj, úgysem sietek sehová. - Ez volt az egyik legszomorúbb mondat, amit valaha hallottam.
