Az utóbbi napokban többször is hallottam ismerőseimtől olyan kifejezésekkel, mint "én nem hiszek a szerencsében" vagy "valahol biztosan nem véletlen, hogy..." vagy "ez lett neki megírva".
Ha vannak kijelentések, amelyektől feláll a hátamon a szőr, akkor a fentiek azok. (Mondjuk ennek ellenére gyakran nem szállok vitába, amit utólag mindig sajnálok.) Ha megkérdezném, hogy hol a bánatban és ki által vannak "megírva" a szóban forgó dolgok, akkor - biztos vagyok benne - semmilyen logikailag konzisztens választ nem kapnék. Merthogy nincs is.
Egy példát hozok fel: egyszer egy ismerősömnek magánórát akartam tartani, de odafelé menet egy tócsa mélyén fekvő üvegszilánkra hajtottam a biciklimmel. Felhívtam az ismerőst telefonon, és elmondtam, hogy mi a helyzet. Ő pedig értem jött autóval és együtt elvittük a kerót a szervizbe. Közben elgondolkodtam, hogy ha véletlenül őt (nem is engem:)) a találkozásunkkor elütötte volna egy autó, akkor annak kizárólag az a vacak láthatatlan üvegszilánk lett volna az oka, hiszen máskülönben kilométerekkel arrébb tartózkodott volna. A halál márpedig olyasvalami, ami sorsszerű, nemde? Hát akkor az üvegszilánk jelenléte is sorszerű kell, hogy legyen. Ebből pedig az látszik, hogy a "sors" szemében nincsenek kis és nagy dolgok.
Azt állítom tehát, hogy vagy minden az égvilágon előre meg van írva (totális determinizmus) vagy semmi sincs. Nincs átmenet.
Amikor a fenti kis történetet előadtam egy ismerősömnek, nem átallotta legyintve azt mondani, hogy ez tipikus matematikus-gondolkodás. Meghökkentem. Szerintem az oktatási rendszer csődje, hogy a logikus gondolkodásnak és szemléletmódnak 12 év alatt a csíráját is képtelen a diákok fejébe ültetni.
Egyszer érettségi előtt álló unokahúgommal vitáztam volna Istenről és a teremtésről, de annyival elintézettnek vélte a dolgot, hogy kijelentette: a teremtés olyan logikus, hogy másképp nem is lehetett volna. Sakk-matt...
No, megyek futni, mert túlzottan belelovaltam magam.
