Banális témájú etikai diszkusszió következik.
A minap (félig, mert a történés úgy hozta, kényszerűségből) elmondtam tesómnak, hogy estére meghívtam egy lányt magamhoz. A következő alkalommal nyilvánvalóan meg fogja kérdezni, hogy mi történt. És én azt fogom mondani, hogy igen, lefeküdtünk. Pedig nem ez a helyzet. Miért fogom akkor mégis ezt mondani? Hát azért, mert semmi kedvem nem lesz megmagyarázni, hogy miért is nem történt semmi. Itt sem fogom.
Mindebből csak azt szeretném kihámozni, hogy ilyen pitiáner ügyekben is felmerül a hazudni-nem hazudni dilemmája. Én csak akkor szoktam ilyen "csúnya" eszközt bevetni, ha előre tudom: a magyarázatom vagy nem elégítené ki a kérdezőt, vagy nem értené meg a magyarázatot, vagy épp ellenkezőleg: megértené és úgy mondaná, hogy te hülye vagy.
Ez általában akkor fordul elő, amikor a "nagy átlaggal" ellentétes véleményen vagyok. Ilyen pl. a házasság kérdése is. A barátaim sorra házasodnak meg, és ez nekik a világ legeslegtermészetesebb dolga. Nekem nem az, mert fel sem foghatom, hogyan is lehet a teljes hátralevő életre kötelező érvényű kijelentéseket tenni szeretetről, hűségről. Az élet oly mértékben változékony és a külső körülmények annyira kaotikusak, hogy ilyen fogadalmakat tenni kb. annyira életszerű, mint azt mondani, hogy "Drágám, megpróbálom a NASDAQ-ot 2800 és 2900 pont között tartani. Életem végéig."
Az eskütétel helyett sokkal életszerűbb lenne valami ilyesmit kijelenteni:
Nem kívánok tovább partnereket keresni, mert számomra úgy tűnik: te genetikai és lelki értelemben is passzolsz hozzám annyira, hogy közös utódokat neveljünk és egy fedél alá költözzünk.Továbbá azt is hiszem, ha sok-sok évet együtt töltünk majd, akkor sem fogsz túlságosan az idegeimre menni. Mivel a kölcsönös megunás szinte így is elkerülhetetlen lesz, igyekszem majd ezt olyan formában a tudtodra hozni, hogy ne legyen bántó és átvészeljük a hullámvölgyeket.Bevallom, azért is veszlek el, mert előfordulhat, hogy életem vége felé ápolásra szorulok majd és ilyenkor jobb, ha lesz mellettem valaki. Tisztában vagyok vele, hogy Te is lehetsz majd beteg.Kijelentem, hogy döntésemet részben társadalmi sztereotípiák, részben önös érdekek, részben pedig evolúciós fixációk vezérlik.(És ugyanez fordítva.)
Az aktus végén az anyakönyvvezető (mer' ebbe egy pap nem menne bele) kijelentené:
Mostantól fogva házastársakká nyilvánítalak benneteket. Éljen ez e frigy sokáig, de ne feledjétek: ha a kapcsolatotok már olyan mélyre süllyed, hogy tarthatatlanná válik és mindketten jobban jártok ha külön váltok, akkor ne habozzatok a szétválással. A gyermekeitek érdekében sem.
Hát nem őszintébb ez?
(Adalék: az az ember a jó barátod, akinek a hülyeségeidet nem kell megmagyaráznod.)
