Milyen bájos nő. Vajon mit gondolna rólam, ha arra méltatna, hogy jobban szemügyre vegyen? El tudna velem képzelni legalább egy mélyebb beszélgetést? Vagy többet? - gondolta magában Péter. - Elfogadhatónak tartaná a közöttünk levő, saccra... nyolc-tíz év korkülönbséget? Ha rám pillantana, már abból is sok minden kiderülne. Van az a tipikus pillantás, ami egy alig kódolt zöld jelzést jelent: igen, közeledj. Vagy csak megmosolyogná a próbálkozásomat - már ha lenne bátorságom odamenni -, mondván: egy negyvenes utolsó kapálózása azért, hogy még valami kalandos történjen vele, mielőtt végleg lemegy a roló. Esetleg...
- Apa, jössz?
- Ööö... igen, persze.
