- Tehát igaz, hogy végtelenekről... képzelődik?
- Igen. És nagyon helyes, hogy végteleneket mondott, mert több is van. Végtelen sok végtelen. Maga mond egy végtelent és én mondok egy nagyobbat. Ki akarja próbálni?
- Öö, nem, köszönöm. A kollegámnak korábban valami olyasmit mondott, hogy más dimenziókat is lát.
- Valóban! Az a tér, amit mi itt látunk magunk körül, csak egy apró szelete a valóságnak. Ténylegesen tíz, sőt akár tizenegy dimenzió is elképzelhető. Hát nem csodás?!
- Hogyan képzeli el?
- Nos, tudja, arra nem létezik egyszerű magyarázat, sok időbe telt, mire én is rájöttem. De a helyzet az, hogy valójában a testünk sem más, mint egy tizenegy dimenziós térben hullámzó membránokból összeálló anyaghalmaz. És az asztal. És a levegő. Meg minden, ami csak körbevesz bennünket!
A hallgatóság ekkor alig észrevehetően bólogatva összenézett.
- Sőt, elméletemből akár az is levezethető, hogy univerzumok sokasága van itt körülöttünk. Csak azért nem látjuk őket, mert úgymond ortogonálisak a mi téridőnkre.
- És "ott" akár élőlények is vannak az ön elképzelése szerint? - kérdezte a hallgatóság egy tagja mosolyogva.
- Sosem lehet tudni. Bizonyára. Mindenesetre ha tovább dolgozom az egyenleteim megoldásán, akkor talán felismerek valamilyen módszert, mellyel áttranszportálódhatunk abba a világba. Még az is lehet, hogy egy fekete lyukba utazva több világegyetemmel arrébb kötünk ki. Elméletem egyelőre erre nem ad jóslatot.
- Nos... köszönöm, azt hiszem itt meg is állhatunk. Ha megtenné, hogy egy ideig kint várakozik...
- Igen, semmi kétség, egy nagyon súlyos állapotban levő, kényszerképzetekkel gyötört beteggel állunk szemben.
- Milyen terápiát állítsunk össze?
- Azon még gondolkodnunk kell, de az bizonyos, hogy bent kell tartanunk.
