Nyilván Nektek is voltak a gyermekkorotokban olyan hiedelmeitek, melyeket felnőtt fejjel nevetségesnek tartottatok. Vagy olyan nagy-nagy kérdéseitek, melyekre felnőttként pofon egyszerű már választ adni. Nos, én hirtelen három ilyenre emlékszem vissza.
- Sokszor megkérdeztem magamtól: vajon mi lenne, ha a Nap felé slaggal locsolnánk? Vajon kialudna, ha sokáig csinálnánk? Válasz: hát legfeljebb akkor, ha a Nappal összemérhető térfogatú vízzel próbálkoznánk. Sajna azonban a Föld térfogatának többmilliószorosa a Napé.
- Valamiért azt nem tudtam elképzelni, hogy a Világegyetem végtelen, úgyhogy mindig azt kérdeztem, hogy mi van a határán? És azon túl? Ha véges, akkor van azon túl is valami, de ha van, az már a Világegyetem része! A válasz az, hogy az Univerzum úgy véges, hogy nincs határa. Mint egy gömb, amin körbe-körbe lehet menni. Másfelől, a Mindenség tágulása fénysebességgel történik, és nincs semmi, ami a fény sebességénél gyorsabban haladhatna, ezért eleve értelmetlen arról beszélni, hogy mi van utána. Nincs "ott" sem tér, sem idő.
- Középső csoportos ovis koromban hallottam, amint a nagyok (értsd: nagy csoportosok :)) arról beszélnek, hogy a végtelen után már csak három szám van, a végtelen egy, a végtelen kettő és a végtelen három. Nagyjából itt omolhatott össze bennem az idősebbek tudása iránti tisztelet. Nem bírtam elképzelni, hogy miért ne lehetne végtelen négy is. Ha már. Ki tudja? Lehet, hogy az ő hatásukra lettem matematikus? Mindenesetre ma már tudom, hogy végtelen sok különböző végtelen van, a végtelenek összehasonlíthatók, lehet velük számolni és így tovább. Hogy mi jön "a" végtelen után, az attól függ, milyen modellt használ az ember. Ha rendszámokkal számol, akkor omega+1, ha kardinális számokkal, akkor aleph-egy. De ha pl. szürreális számokkal dolgozunk, akkor nincs is ilyen, mert bármilyen kicsi, de végtelen számot mondjunk is, van nála kisebb ami még mindig végtelen...
