Huhh, ha tudnák az ismerőseim a dolgot, mekkorát röhögnének! Nos, kedves naplóm, csak neked írom le vicces (?) kényszercselekvéseim mikéntjét.
Láttam a Lesz ez még így se c. filmet. A főszereplőben (Jack Nicholson alakította) abszolút magamra ismertem (csak homofób nem vagyok). Séta közben mindannyiszor valamelyik lábammal rálépek egy járdarepedésre, egy ugyanolyan vastagságú és lehetőleg alakú repedésre a másik lábammal is rá kell lépnem. Mindezt multiplicitással számolva. Tehát ha két repedés jobbal (mert pechemre így jön ki), akkor két (mondani sem kell: ugyanolyan vastagságú és lehetőleg alakú) repedés ballal.
Ha ez még nem lenne elég (huh, jól eldugom a naplómat ezután), ugyanez a helyzet az árnyékkal is: ha árnyékra lépek mondjuk a bal talpam 70%-ával, akkor a jobbal ugyanilyen mértékű árnyékralépést kell eszközölnöm. Képzeld el, kedves naplóm, mi van "mozgó célpont" esetén! Az emberek árnyéka egy rémálom: mozognak! De hát hogy jönne ki, ha ezzel állnék a taposott árnyékú illető elé: kérem szépen, az előbb a bal talpam 70%-ával ráléptem az árnyékára. Megtenné, hogy egy rövid időre mozdulatlan marad, míg a jobb lábammal is 70%-ban rálépek az árnyékára?
Na, mostmár elteszlek, kedves naplóm. És ha eddig kérdezted volna, most már tudod, hogy miért kacsintok kétszer a jobb szememmel és körözök hármat a bal lábammal mielőtt elteszlek: mániákus kényszercselekvő vagyok.
