Tegnap este hazafelé sétálgatva alkotói válságomon bosszankodtam. Napok óta nem publikáltam semmit a blogomban.
És akkor szembe jön egy Jehova Tanúja. Hála neki a poszthoz való hozzájárulásáért. A továbbiakat a Jehova Tanúi ne olvassák, mert még a végén bemószerolnak a Főnöknél és ugrott a mennybemenetelem. Habár lehet, hogy Isten közvetlenül is olvassa a blogomat. Ki tudja?...
Szóval megállít egy férfi, hogy mit szólok a manapság oly gyakori katasztrófákhoz. Mondom, napjaink igencsak békésen telnek, hiszen nincs jégkorszak, meteorbecsapódás és semmi világfelbolydító probléma. Szörnyű a vörösiszap, az olajkatasztrófa a Mexikói öbölben és így tovább. De hát ezek nem új jelenségek, ilyesmi mindig is volt, és mindig is lesz.
De hát mit szólok ahhoz, hogy annyi katasztrófa van helyi szinten mostanában? - Jön az újabb kérdés.
Elköszöntem.
