Az előző előtti poszt gyötrő kérdései természetesen mind visszavezethetők az ún kupac paradoxonra (másképpen Szóritész paradoxona).
Szóritész eredeti kérdése az volt, hogy meddig homokkupac a homokkupac, ha szemenként elveszünk egy-egy homokszemet. Nincs ugyanis olyan jól meghatározott homokszem-szám, ami fölött már homokkupacról beszélünk, de alatta még nem. (Nem tudom, Szóritész kitért-e arra a kérdésre, hogy a részecskeméret is szerepet játszhat. Ugyanis, ha megállapodunk abban, hogy 500 homokszemtől tekintünk homokkupacnak egy homokszem-halmazt, akkor 499 homokszemhez hozzátehetünk egy, a szokásos méretűnél sokkal kisebb homokszemet is... És aztán a homokszemet meddig darabolhatjuk, amíg az még homokszem? Huhh, bele se gondoljunk.)
A paradoxon feloldása természetesen az, hogy a kupac hétköznapi fogalma nem pontosan körülhatárolt. Ha "kupacról" beszélünk, nem értünk alatta egy konkrét darabszámot. A hétköznapi életben ugyanis tökéletesen megfelelő a kupacot ilyen, "határozatlan" értelemben használni.
Sőt, az igencsak megkeserítené az életünket, ha felülvizsgálnánk az efféle szavakat, és pontosítani szeretnénk. Nap mint nap használunk olyan kifejezéseket, melyek nem állják meg a helyüket. De olyanok is bőven akadnak, melyek helyesek ugyan, de mögé gondolva nagy viccet lehet belőlük kerekíteni. Ha nekem nem hisztek, biztosan hisztek Besenyő Pista bácsinak:
Na, hogy stílszerű legyek, még hozzáteszem: ha ezt a posztot nem írtam volna meg, attól a blogom még blog lenne...
